Tovább a tartalomra

Ozora 3. – Ozora épületei

Már első alkalommal is lenyűgöztek a fesztivál területén található épületek, szobrok, a völgyet a dombbal összekötő lépcső és az egyéb „létesítmények”. Az elmúlt 15 évben a következő épületek, helyszínek készültek el. A csillaggal jelölt épületek már a fesztivál előtt is léteztek, átalakításuk után azonban új funkciót kaptak.

Év Angol elnevezés Nem hivatalos magyar elnevezés Funkció
2010 Pyramid Piramis mozgásfoglalkozások
2010 Magic Garden Csodák kertje rituális szertartások
2011 Chambok House* Csambok ház előadások
2012 Dragon Nest Sárkány fészek közösségi tér, rendezvények
2012 The Dome Kupola közösségi tér, rendezvények
2013 Artibarn* kézműves foglalkozások
2014 Mirador kiállítások, kilátó
2014 Compass különböző foglalkozások
2015 Adam and Eve Ádám és Éva szobra műalkotás
2015 Stairway Lépcső
2016 (Gastro Tempel) Étterem étkezés
2017 Butterfly House Pillangó ház kilátó
2017 Lake fürdési lehetőség
2018 Ambyss közösségi tér, rendezvények
2018 Nautilus
2018 New School Új iskola

Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy Ozora hivatalos nyelve az angol, a fesztivállal kapcsolatos információk ugyanis kizárólag angolul jelennek meg a honlapon és az ingyenesen térképeken. Bár éppen Ozora kapcsán nem is erőltetném a „hivatalos” kifejezést. Egyszerűen pragmatikus okokból szerepelnek mindenütt csak angol elnevezéssel az épületek, a magyar résztvevők lefordítják vagy szintén angolul használják ezeket.

Egy-két helyszín pontos építési idejét nem tudtam kideríteni, illetve egy-két létesítmény csak ideiglenes jellegű:

Épület neve angolul Épület nem hivatalos magyar neve Funkciója
Main Stage Nagyszínpad rendezvények
Wheel of Wisdom A bölcsesség köre rituális szertartások
Tea Shack Teaház teaház
7 Headed Garden Hétfejű Tündér kert biogazdálkodás
Haven információs pont
Cooking Groove Főzőliget főzés
Pumpui Pumpui rendezvények
Circus Cirkusz rendezvények
Labyrinth Labirintus bolyongás 🙂
Healion gyógyítás

A Wheel of Wisdom a Magic gardenben található, de nem tudom pontosan mikor építették. A Circus és a Pumpui egy-egy sátor, melyet csak a fesztivál idejére építenek fel. Végül a Labyrinth kukoricamezőbe vágott utakból áll. Számos épület korábban gazdasági épület volt (pl. Old School, Artibarn). A Chambok ház, bár távol-keleti hangzású, valójában egy Csámbok nevű magyar ember lakóhelye volt, előtte istálló ill. a napszámosok lakhelye.

Építészeti stílus

Az Ozorán található, 2004 után elkészült épületek stílusát elég nehéz meghatározni, aminek szerintem az az oka, hogy az organikus építészethez állnak közel, melynek lényege, hogy az épület harmonikus egységet alkosson környezetével. Az organikus építészet azonban valójában nem építészeti stílus, hanem éppen a stílusfogalom elutasítása és alárendelése más szempontoknak.

Az utóbbi időben az organikus építészetben fontos szerepet kapott az ökologikus építkezés és az organikus színösszeállítás (utóbbi német fogalom: organische Farbigkeit). Mindkettő hangsúlyosan jelenik meg az Ozorán található épületekben.

Az ozorai épületek erősen emlékeztetnek a távol-keleti építkezésre, ezen belül különösen az indonéz és japán hagyományos építkezéssel mutatnak rokon vonásokat. Közös jellemzőjük, hogy természetes anyagokból, fából és nádból készültek. Ahogy számos természeti nép, úgy Ozora építészetében is fontos szerepet játszik a biomorfia azaz az organikus struktúrák leképzése az épületekben.

Az ozorai épületek további közös vonása, hogy funkciójukat tekintve kizárólag közösségi épületek (két apró kivétel: az étkezésre szolgáló épületek egy része nyilván nem az, ill. 2019-ben építettek egy külön épületet, amit az Ozorán dolgozóknak szolgál irodaként).

Ozora építészetének elemezésével kapcsolatban elég sovány a szakirodalom, én egyetlen komolyabb elemző cikket találtam Martinkó Józseftől, Nemesházi Péter fotóival illusztrálva. Martinkó szerint az ozorai építészet “bioorganikus formavilágú (…), rurális vagy antropomorf építészet”. Abban mindenesetre messzemenően egyetértek Martinkóval, hogy az Ozora fesztivál épületeivel méltatlanul keveset foglalkozik a tudomány. A tudományos feldolgozás mellett az ozorai építkezés új közösségi terek létrehozásnak mintája is lehetne.

The Dome

Kezdem kedvenc Ozorai épületemmel. A mai Dome helyén eredetileg egy cirkuszi sátor állt, mely chill-out részként működött. A Domeban ma is elsősorban chill out és downtempo zenéket játszanak. A hivatalos, nagyszínpadnál zajló megnyitó előtt a Domeban OM-ceremóniára kerül sor. Az épület központi kupoláját 11 tető fogja körül, melyek egyben az épület bejáratai is, bár legtöbben az észak felé tartó útról, keletről mennek be az épületbe. A DJ-pult az épület kelet-nyugati tengelyén helyezkedik el, maga a DJ kelet felé néz.

A lenyűgöző méretű kupolát fagerendák tagolják. A kupola belső fele és a DJ pult dinamikus műalkotás, mely fényfestésnek és a fluoreszkáló anyagoknak köszönhetően folyamatosan változik. Éjszaka a kupola külső, nádtetős részére is fényt vetítenek, ezzel sajátos, dinamikus díszítés kap az épület.

A DJ-pult alakja az indiai ornamentikára emlékeztet, a föléje magasodó faszerkezet az egyiptomi fáraók fehér koronájára, a hedzsetet idézi. Összességében a The Dome belső tere szakrális hely benyomását kelti, ezzel messzemenően megfelel az Ozora fesztivál által képviselt szellemiségnek, melyről még külön bejegyzésben írok. A Dome otthonosságát fokozza, hogy homokkal van felszórva, az épület fa oszlopaira tucatnyi függőágyat feszítenek ki.

Álljon itt a Dome kapcsolatban egy személyes élményem. Amikor első alkalommal voltam Ozorán, az étteremben beszélgettünk egy magyar fiúval. Felhívta a figyelmünket arra, hogy este Letfield fog játszani a Domeban. Az elektronikus zene kedvelőink Letfield fogalom, 1995-ben megjelent Leftism című albuma zseniális, megkerülhetetlen alkotás (kedvencem az Open up).

Este elmentünk meghallgatni Leftfieldet, aki természetesen nem régi számokat játszott, hanem teljesen új hangzásvilágot varázsolt a kupola alá. A kupola kék színben úszott, a DJ-pultra kontrasztként hol kék, hol vöröses fényt vetítettek.  Miközben ott táncoltam a kupola alatt, egyetlen egységként éltem meg a zenét, a táncot és az engem körülvevő épületet.

Nietzsche írja a Tragédia születésében:

Szabad ember most a rabszolga, leomlik most valamennyi merev, ellenséges határ, amit ember és ember közt a szükség, az önkény vagy a “pimasz divat“* emelt. A világharmónia evangéliuma mellett most nem csak megbékéltnek, összefortnak, egyesültnek érzi magát minden ember a társával, hanem egynek, minta Mája fátyla szétszakadt volna, és már csak foszlányokban libegne még a titokzatos ős-egy körül. Énekszóval, tánccal nyilvánítja magát magasabb közösség tagjának az ember: feledte a járást és a beszédet, s táncos léptekkel már-már a levegőbe emelkedni készül. Mozdulataiból az elvarázsoltság szól.  (…) Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ős egy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg, a mámor megrázó vonaglásai közepette.

Friedrich Nietzsche: A Tragédia születése, Európa könyvkiadó, 1986, Fordította Kertész Imre, * Rónay György

Ozora 2. – A fesztivál története

A Solipse-tól Ozoráig

Ozorán az volt a tapasztalatom, hogy a résztvevők viszonylag keveset tudnak a fesztivál történetéről, gyökereiről. Persze ez szubjektív benyomás, de egy csapat ausztrál ill. új-zélandi is azt mondta, hogy senkitől nem tudtak erre vonatkozó információkhoz jutni. Én elsőozorázóként mindössze két dolgot tudtam, egyrészt, hogy a mostani fesztivál elődjét 1999 augusztusában, a Magyarországon is látható napfogyatkozás idején rendezték meg, másrészt, hogy a fesztivált egy juhász birtokán rendezik meg. Az elmúlt években számos cikk jelent meg a fesztivál történetéről, ezekből jól rekonstruálható, hogyan vált egy kis, családias kezdeményezésből világhírű tömegrendezvény.

Az Ozora fesztivál elődje egyértelműen az 1999-ben megrendezett Solipse fesztivál volt, melyet augusztus 9. és 15. között rendeztek meg a Fejér megyei Dádpusztán. A fesztivál idején, egész pontosan augusztus 11-én lehetett Magyarországon teljes napfogyatkozást látni. A résztvevők számáról ellentmondásosak az információk, 15.000 és 30.000 között mozognak a különböző becslések. A Solipse fesztivált egy Fish vagy William Shakespeare álnévre hallgató német férfi rendezte, személyéről sajnos nem tudtam többet kideríteni. A dádpusztai helyszínt Fish/Shakespeare Zimányi Dániel magyar gazdálkodótól és juhásztól vette bérbe.

A Solipse fesztiválon már létezett három fontos helyszín, mely mai napig meghatározó az Ozora fesztiválon: a nagyszínpad, az ambient sátor és a Pumpui. A Solipse-ról szóló élménybeszámolók már tartalmazzák azokat az elemeket, amik később az Ozora fesztivál hírnevét megalapozták. Ezek az összetartozás érzése, az erőszakmentesség, az önzetlenség és a mások tisztelete. Többen kiemelték a fesztivál nemzetközi jellegét, van, aki tudni vélte, hogy 48 nemzet lányai és fiai vettek részt a Solipse-on. A fesztivált sokan „modern Woodstocknak” írják le, ahol békésen egymás mellett táncolnak a különböző elektronikus zenét kedvelők. A képek és a beszámolók alapján a Solipse elég amatőr módon volt megszervezve, ezzel azonban semmiképpen sem akarom a fesztivál nyújtotta élményt értékelni vagy leszólni az ötletgazdát, Fisht a.k.a. Shakespearet. Az alábbi videó elég jó benyomást nyújt a fesztiválról. Nekem úgy tűnik, hogy 0:50-nél a fesztiválterület tulajdonosát, Zimányi Dánielt lehet látni. Állítólag Zimányi már a Solipse idején jegyzetfüzettel járta a környéket és feljegyzéseket készített arról, hogyan lehetne állandó fesztiválhelyszínné alakítani saját birtokát.

Zimányi Dániel

A Solipse fesztivál ötödik évfordulóján egy magyar szervezőgárda kereste meg Zimányit. Zimányi ragaszkodott ahhoz, hogy ezúttal ne csak a terület bérbe adója, hanem társszervező is lehessen. 2004-ben Sonar Plexus, 2005-től Ozora (hivatalosan O.Z.O.R.A) néven rendezték meg a fesztivált Zimányi aktív közreműködésével.

A Danibácsinak becézett Zimányi, édesapja nyomdokain haladva már a nyolcvanas évek óta foglalkozott állattartással és gazdálkodással, majd 1993-ban költözött családjával Dádpusztára. Számos helyen juhászként utalnak rá, ami a puszta foglakozáson túl egy szimbolikus jelentést is magában hordoz. Szerény, célratörő ember volt, igazi farmer, aki szívós munkával, lépésről lépésre haladva érte el céljait.

Jól jellemzi Danibácsit a következő történet: az Ozora fesztivál bejáratnál egy köszöntő feliratot helyeztek el (Welcome to Paradise azaz Üdvözlégy a paradicsomban).  Amikor először felkerült a bejárathoz a felirat, Zimányi kérésére újra levették, szerinte ugyanis túlzás lett volna legelőit és lankáit paradicsomnak nevezni. Később azonban engedett a nyomásnak és újra elhelyezték a feliratot a bejáratnál, ugyanis ő is belátta, hogy az Ozora fesztivál valóban a mitologikus paradicsomi állapotok idézi meg.

Zimányi egy alakommal elment Portugáliába, a világ legnagyobb goa-fesztiváljának tartott Boomra is, tapasztalatszerzés céljából. Mindössze egy napot töltött ott, ugyanis nem szórakozni ment, hanem ötleteket gyűjteni. A fiatal korábban a Pinky Floydot kedvelő Zimányi a saját maga által is szervezett fesztiválon kedvelte meg a pszi-goa zenét – igaz pontosan nem tudni, annak melyik válfajával tudott leginkább azonosulni.

Az Ozoráról szóló cikkekből kiderül, hogy Zimányi Dánielnek, és fiának Árpádnak meghatározó szerepe volt a fesztivál területének kialakításban, ennek kapcsán egy-két konkrét fejlesztést is említenek. Elnézve az épületeket és az infrastruktúrát megállapítható, hogy józan paraszti ésszel és kimért ütemben zajlott és még zajlik ma is Ozora továbbfejlesztése. Zimány Dániel joggal nevezhető az Ozora fesztivál legendás alapítójának.

Tavalyelőtt engem is megdöbbentett halálhíre. 2018. március 17-én hunyt el.

„Az O.Z.O.R.A. Fesztivál alapítója, a terület tulajdonosa, szerény gazda, nomád juhász és legfőképp, távolba látó vizionárius, Zimányi Dániel váratlanul távozott közülünk” – olvasható a fesztivál hivatalos FB-oldalán. Emlékhelyét a Paradicsom közelében, Ádám és Éva fából készült szobrai előtt helyezték el. Tavaly egy kis füstölőrudat gyújtottam meg az emlékhelye előtt.

Ozora fesztivál 2005-2019

A fesztivált 2005 óta évente rendezik meg, valamikor július utolsó és augusztus első hete körül. A fesztivál nevéről már írtam a bevezetőben, itt csak utalok még egy furcsaságra: Ozora község Tolna megyében található, a fesztivál azonban Fejér megyében, Dádpusztán kerül megrendezésre. Az ozorai polgármester 2012-ben perrel fenyegetőzött a névhasználat miatt, ugyanis szerinte a rendőrségi razziák miatt a hírekbe került fesztivál rossz hatással volt a település hírnevére. Valószínűleg a per csak fenyegetés maradt, ugyanis a témáról semmilyen további hírt nem lehet találni az interneten.

2005 óta évről évre újabb épületek, szobrok, WC-k és zuhanyzók létesültek Ozorán. 2017-ben a fesztiválozók kérésre még egy mesterséges tavat is létrehoztak, melyet 2018 óta igen szigorú biztonsági előírások betartása mellett lehet használni.

Bár pontos statisztikákat nem találtam sehol, Ozorán feltűnően sok a külföldi. Ez állítólag így volt már a Solipse fesztiválon is, de Ozora nemzetközi hírneve elsősorban egy tudatos és jól szervezett marketing tevékenység eredménye. 2012-től ugyanis a legkülönbözőbb helyszíneken (Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika) rendeztek One Day in…X elnevezéssel partikat (X=a város neve, ahol a partit rendezték). Az első ilyen bulit stílusosan az indai Goa tartományban rendezték meg, ugyanis az Ozorán hallható goa zenei stílus elnevezése is innen származik.

Az Ozora fesztivál első 15 évében szép fejlődési pályát írt le: ennek az egyik látható és pozitív jele az egyre több épület és egyre jobb infrastruktúra. Szerencsére mai napig kizárólag heti jegyet lehet venni Ozorára, így elég jól kiszűrik a kizárólag a buli miatt idelátogatókat. Ozora meg tudta őrizni békés, toleráns és erőszakmentes jellegét, igaz, a növekedéssel együtt járt, hogy ma már nem lehet őrizetlenül a sátorban hagyni értékesebb tárgyakat. A fesztivál mindenesetre ma már világhírű és összehasonlítva más magyar fesztiválokkal meglehetősen egyedülálló. Hogy miért, kiderül a következő bejegyzésekből.

 

Ozora 1. – Bevezető

Sokat gondolkoztam, milyen címet adjak bejegyzés-sorozatomnak Ozoráról (pontosabban O.Z.O.R.A), aztán rájöttem, hogy nincsen értelme újra feltalálni a spanyolviaszt, hiszen Ozora ma már fogalom Magyarországon, sőt nemzetközi szinten is elég jól cseng a neve. Ebben különben egy csepp öntömjénező túlzás sincs, ami kisebb nemzetek lányait, fiait, így bennünket is sajnos gyakran jellemez (vö. Magyarországon méltán világhíres kifejezést).

Elsőként egy fogalmi tisztázás: Ozora egy helyiség Tolna megyében, a fesztivál hivatalos írásmódja így néz ki: O.Z.O.R.A. A betűszó feloldása: Organic Zones of Radiant Atmosphere azaz Sugárzó légkör szerves zónái. Persze próbálja valaki a beszélt nyelvben megkülönböztetni Ozorát O.Z.O.R.A-tól. Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon milyen környezetszennyezéshez vezetne, ha a nyomtatásban is állandóan O.Z.O.R.A-t írnánk. Én az egyszerűség kedvéért az Ozora formát használom és ez ebben a szövegben kizárólag a fesztivált jelöli.

Kétszer voltam Ozorán, 2018-ban és 2019-ben. Az első alkalommal annyira megtetszett, hogy mindenáron el akartam menni egy második alkalommal is. Réges-régen jártam a Sziget fesztiválra, aztán évekig semmilyen fesztiválon nem voltam. A pszi-transz zenei stílust részben kedvelem, de számos alfaja van ennek a zenének, amit annyira nem szeretek. Tehát nem vagyok sem klasszikus fesztiválozó, sem a pszi-transz zenét kimondottan kedvelő goás. Negyven-akárhány évesen mindössze egy-két napot sátoroztam egész életemben. Ezt csak azért mondtam el előjáróban, hogy az olvasóim be tudják lőni, milyen elvárásokkal mentem el Ozorára.

Ozorán meglehetősen régimódiasan naplót is írtam. Íme az első bejegyzés, mely még Bécsben született.

2018/07/20

Jó antropológus módjára a hét elején kikérdeztem egy tapasztalt antropológustársam Michael S.-t, hogy mit tud Ozoráról. Ő már háromszor volt, így tapasztalt Ozoristának tekinthető.

Első ozorai utam valóban olyan, mint az európai antropológusok utazása a természeti népekhez. Városi, nagyvárosi ficsúr vagyok elkényeztetve a XIX. és XX. századi urbanizáció minden vívmányával. A vívmányoktól azonban nem látok se fát, se erdőt. Jellemző módon amikor Nyugatról Keletre utazok, úgy érzem, hogy egyre civilizálatlanabb helyre érkezem. Alászállok. Azonban a sámán is először alászáll, hogy utána meg tudja mászni a világfát.

Mivel idén nem lesz Ozora, egy bejegyzéssorozatot szentelek a fesztiválnak, felidézve az elmúlt két fesztivált. Ezen kívül külön foglalkozom Ozora történetével, fejlődésével és a fesztivált területén található épületekkel és egyéb alkotásokkal.

20180730_202452

Ozora 2018 – Nyitó ünnepség – Opening ceremony

מיכל חלבין – Michal Cheblin

Miután tavaly év végén megígértem, hogy a kulturkorra is gyakrabban írok, hát íme: a fotótörténeti sorozatommal folytatom. Míg korábban a fotózás “klasszikus” alkotóival foglalkoztam, ezúttal egy kortárs művészt mutatok be. Ízelítőül négy fotó:

Michal Chelbin Izraelben, Haifában született 1974-ben, már a középiskolában megkezdte fotós tanulmányait. A kötelező katonai szolgálat során is a sajtórészlegen dolgozott fotósként, majd  egy rövid ideig sajtófotós volt egy újságnál. “Minden egyes percét utáltam” – mondta egy 2008-as interjúban – “képtelen voltam gyászoló, síró embereket fényképezni a kórházban vagy a tárgyaló teremben”. Saját bevallása szerint állandóan elkésett, így kirúgták az újságtól.

Később Haifában, a WIZO (Women’s International Zionist Organization – cionista női szervezet) főiskoláján szerzett diplomát fotós szakirányon. A négy éves képzés után kezdett el saját projektjein dolgozni. 2000 óta több önálló kiállítása volt és közös tárlatokon is bemutatta műveit.

Chelbin tekercsre fényképez, képei beállított jelenetek.

A Lazarov című fekete-fehér sorozatban (2002) a cirkusz világát mutatja be.

A 2006-2007-ben készült The Black Eye című sorozat Oroszországban és Ukrajnában készült, szikár testű gyermek- és serdülőkorú birkózók láthatók a színes képeken.

Megrázó a Sailboot and swan című sorozata, mely az ukrán és orosz börtönök világába kalauzolja a nézőt. A Hasselblad 503-as analóg kamerával készült képeket hét különböző fegyintézetben készítette Chelbin. Arról, hogy pontosan hogyan sikerült engedélyt szerezni a börtönökben a fotózásra, nem akart nyilatkozni a fotós.

Cheblin képeinek kulcsa számomra, az ember külseje és az általa végzett tevékenység vagy  a személy állapota közötti kölcsönhatás. Különösen nagy a kontraszt azáltal, hogy az egykori Szovjetunió területéről válogatta alanyait.

E bejegyzéshez ajánlóm még régebbi írásom August Sandersről és a portréfotográfiáról.

 

Hommage á David Bowie – A fekete csillag (befejezés)

Miután megjelent a Blackstar a Youtubeon tavaly januárban, egymás után születtek a cikkek az interneten – köztük számos blogbejegyzés a rajongóktól – a klipről és annak értelmezéséről. Bowie szerintem tudatosan nyitva hagyta az értelmezési lehetőségeket, nem hiszem, hogy létezik egyedül érvényes és autentikus megfejtése a számnak. Az én írásom sem teljesen átfogó, biztos vannak olyan elemek, amik nekem sem tűntek fel vagy nem olvastam róluk.

Sokan tették fel a kérdést, hogy vajon ki lehet az űrhajós a kisfilm első képkockáin? Bowie zenei karrierje éppen egy űrhajóssal kezdődött, Major Tom alakjáról énekelt a Space Oddityben és az Ashes to ashesben. De eszünkbe juthat egy másik Bowie szám ill. film is: The man who fall on earth.

BADT6D THE MAN WHO FELL TO EARTH 1976 British Lion film with David Bowie

David Bowie, The man who fell on earth

Akármelyik értelmezést fogadjuk is el, a folytatás meglehetősen bizarr: egy nő jelenik meg, akinek ruhája alól farok tűnik elő. A nő felnyitja az űrruha sisakját és kivesz egy ékkövekkel kirakott koponyát.

blackstar_skull

A koponyát egy ereklyetartóhoz hasonló üvegfalú dobozban egy kihalt, leginkább a Közel-Keletet ill. Észak-Afrikát idéző városon keresztül viszi magával, a város központjában egy háromtornyú építmény látható.

Ezzel párhuzamoson a bekötött szemű Bowiet látjuk, valamit két férfi és egy nő rángatózva táncol egy padláson. Mindeközben nők egy csoportja a bolygón rituális táncba kezd, és egy fej nélküli csontváz egy fekete bolygó irányába repül. Bowie a következő képkockákon már lát, kezében egy csillaggal díszített könyv. A két férfi és a nő átszellemülten követi az irányt, melybe Bowie tekint.

Itt azért álljunk meg egy kicsit, mert máris utalások szövevényében találjuk magunkat.

Többféle értelmezésre ad lehetőséget, hogy az első képkockákon látható bolygó hol van. Lehet akár egy földön kívüli bolygó, ahová eljutott egy ember és a “farkas” nő és társai koponyáját kultikus tárgyként kezelik.  Lehet a föld a múltban: számos elmélet létezik arra (pl. Zecharia Sitchintől), hogy az emberi civilizáció földönkívüli eredetű, az ókori nagy keleti kultúrák (sumérok, egyiptomiak) tudásukat égi lényektől kapták. Utóbbi értelmezést alapul véve azt a jelenetet látjuk, ahogy a földi nők viszonyulnak az égből érkezett jövevényhez (mellesleg a Bibliában is van erre utalás, tessék elolvasni a Teremtés könyvében 6:2). A másik értelmezés szerint éppen, hogy egy földi ember jutott el egy idegen bolygóra, és így válik rítus tárgyává.

A koponya mint kultikus tárgy a legkorábbi vallási rítusok megjelenéshez kapcsolható. Sajnos nem kapott nagy nyilvánosságot, de a mai Törökországban található Göbekli Tepe nevű helyiség közelében 12 000 éves kőtemplomra találtak. A világ első kőtemplomában, az emberiség legősibb vallási rítusaiban fontos szerep jutott a koponyáknak. Számos példát találunk az ékövekkel díszített koponyákra is.

A szkafanderen látható szmájli utalás fia, Duncan Jones remek filmjére, a Holdra, melyben a Gerty nevű robot képernyőjén látható ez a szimbólum.

klipp_szmajli

A The Guaradin újságírója, Andrew Pulver emlékeztetett arra, hogy az a jelent, amikor Bowie kezében egy fekete csillaggal díszített könyvvel, átszellemülten a távolba a néz, utalás a szovjet és maoista propagandára.

blackstar_still

1077

Térjünk még vissza kicsit a három rángatózva táncoló alakhoz. A klip rendezője, a svéd Johan Renck elmondta, hogy Bowie a háttérben rángatódzó alakok ötletét a Popey című rajzfilmből vette. A harmincas években készült híres rajzfilmben a hátsó alakok – mivel az alkotók nem akartak a téma kidolgozásával foglalkozni – mindig ugyanazt a mozdulatsort hajtották végre. Ez a rángatódzó tánc a videóklipben egyben utalás minden szertartás lényegére és sorsára: a végtelenségig ismételt mozdulatsorok, cselekvések, melyek végül kiüresednek.

Egy hosszú, keresztény fundamentalista videó foglakozik a szám és a klip sátánista értelmezésével (nem volt türelmem végignézni, de ha valaki képes erre és talál benne valami használhatót, bátran kommenteljen). Persze nem kérdés, hogy a Blackstar pogány ihletésű, a kultusz és rituálé témáját járja körbe. A klip második felében van utalás a kereszténységre: három keresztre kötött alak, akinek szemét két gomb helyettesíti egy szalagon – ahogy Bowiet is láttuk a klip elején -vár sorsa beteljesedésre. Míg a nők egy fekete papnő kíséretében folytatják a szertartást, a három megfeszített alak felé egy szörny közeledik. A szertartás csúcspontján az első képkockákon látható nő hátára kerül a koponya, a szörny eléri a három kereszten lógót és feltehetően lecsap rájuk, a szintén a klip elején látható három torony mögött kihunyni látszik a fény. Beteljesedett. Persze nem tudjuk, pontosan mi.

Végezetül két szabad képzettársítással zárnám a bejegyzést és egyben a Bowieról való megemlékezést is.

A Blackstarról nekem egy régi Depeche Mode klip jutott eszembe, bár annak képi világát egyértelműen Hieronymus Bosch ihlette. Ugyanakkor itt is látható a háttérben egy hegy, mögötte pulzáló fénnyel:

A másik a Villa of Ormen. Bowie halála után életemben először jutottam el Romániába, Erdélybe. Éjszaka utaztunk, félálomban csak nagyjából tudtam kivenni, hol járunk és a vad előzések a Kárpátok hágóin félelmetesek voltak. Az itt-ott kirajzolódó ortodox templomok, a számomra nagyon idegen nyelv különleges hangulatot eredményeztek nálam. Kolozsváron egyik este elmentünk egy egykori villában található helyre. Az egyik terem egészen furcsa kialakítású volt, a falak fluoreszkáltak, a plafonól mintha medúzák lógtak volna le,  az asztalokon gyertyák égtek. Egy pillanatra az ötlött az eszembe, hogy megtaláltam. Ez itt Ormen villája.

mde

Hommage á David Bowie 5 – A fekete csillag

A korábbi bejegyzésekben kicsit összekevertem a dátumokat, hiszen ma van Bowie halálnak egy éves évfordulója (persze a hibák szépen ki vannak javítva a korábbi írásokban). Azonban ez pont passzol a bejegyzéssorozathoz: a maiban és a holnapiban ugyanis Bowie zseniális utolsó albumáról, ill. legfőképp annak címadó daláról lesz szó. A teljes műélvezethez természetesen meg kell nézni a videóklipet:

2016  januárjában lenyűgözött Bowie új albuma, és legfőképpen a címadó dal, a Blackstar (melynek hivatalos írásmódja ez: ★). Január harmadikán posztoltam a videót a Facebookon, “still a genius…” megjegyzéssel. Hihetetlenül gazdag a kultúr- és zenetörténeti utalások szövevénye, amely körbeveszi a számot és a hozzá készült tíz perces filmet.

Ugyanezzel a címmel Elvis Presley is írt egy dalt:

Bowie és Presley ugyanazon a napon születtek, január 8-án. A Presley által jegyzett dal szerint “ha egy férfi meglátja fekete csillagát, tudja, hogy eljött az ideje”. Bowie a Blackstar készítése idején már tisztában volt azzal, hogy májrákban szenved.

A szöveg, a zene és a videóklip világa sejtelmes, megzavaró és nehezen értelmezhető. Teszek egy-két kísérletet. Amikor először meghallgattam a számot, azt próbáltam kideríteni, hogy pontosan mi is vagy hol van Ormen villája azaz a Villa of Ormen.

Ormen néven létezik egy Ormen Lange nevű norvég gázmező. A gázmezőt a vikingek jellegzetes hosszú hajójáról nevezték el. Ónorvégül az Ormen Lange annyit tesz, mint hosszú kígyó, mely a hajóhoz kapcsolódó, a nordikus néplélek hihetetlen kegyetlenségét tükröző történetre utal (gyenge idegzetűek a következő bekezdést ugorják át).

Erős Raud a késő tizedik században élt viking földesúr volt. Norvégia királya Olaf Tryggvason át akarta téríteni a keresztény hitre, amit Raud elutasított és gyalázni kezdte a kereszténységet. Erre a király kegyetlen módon meggyilkoltatta: megpróbált lenyomni a torkán egy kígyót, majd miután az nem sikerült, ivókürtöt tetetett a szájába és azon keresztül egy tüzes vassal kényszerített le a kígyót Raud torkán. A kígyó átette magát a testén, melybe Raud belehalt. Szép történet, nem?

Szóval Erős Raud igazából pogány mártír. Ahogy a fekete csillag is, szemben a betlehemi, Krisztus eljövetelét hirdető üstökössel, egy fordított jelkép.

Van egy másik izgalmas internetes referencia. Létezik ugyanis egy Villa of Ormen nevű tumblr-oldal. Itt láthatók azok a képek, melyek 2015 novemberében és decemberében kerültek fel az oldalra.

Az oldal tulajdonosa utal arra egy rövid írásban, hogy nem David Bowie áll az oldal mögött és minden egyezőség véletlen.

tumblrA dolog persze meglehetősen furcsa: mindössze az album megjelenése után öt nappal kezdett el posztolni a tumblr-blog tulajdonosa.

A dalszöveg szerint “Ormen villájában / Ormen villájában / áll egy magányos gyertya / mindennek a közepén / mindennek a közepén/ szemeid”.

A gyertya több vallásban is megtalálható szimbólum, mely egyaránt kapcsolódik az élethez és a halálhoz. Az égő gyertyaláng az életet, fényt, erőt szimbolizálja, halottak napján az eltávozott lelkeket. Ez az égő gyertya megjelenik a videóklipben is, beágyazva egy egyszerre okkult és sci-fi hangulatú környezetbe.

Itt újból számos izgalmas kérdés vetődik fel: ki rejtőzik az űrruha mögött, miért van toldozva-foldozva az űrruha? Ki a szkafanderből a koponyát kiemelő hölgy és miért van hátul farka? Milyen rituálét végeznek az elhagyatott városban? Ki a három furcsán rángatózó alak és miért van bekötve Bowie szeme?  És ki a három keresztre feszített?

Hommage á David Bowie 4 – The Next Day

Holnap lesz David Bowie halálának egy éves évfordulója. A The Next Day (2013) az utolsó előtti album, melyet Bowie elkészített halála előtt, az albumon hallható több szám saját életére és művészi pályájára utal. Már az albumon látható kép is ezt sugallja, ugyanis az 1977-es Heroes című album képét felhasználva készült el a The Next Day borítója.

david_bowie_-_heroes

Bowie: Heros (1977)

david_bowie_-_the_next_day

Bowie: The Next Day (2013)

A címadó dalhoz készült videóklip elég expliciten antiklerikális, bár szerintem képi világa izgalmasabb, mint a legtöbb, az ezredforduló után készült unalmas és sablonos videóklip:

Persze ezt a vallásleleplező vonalat én sem tartom annyira eredetinek, de a klip megjelenése után kibontakozó tiltakozást a keresztény egyházak részéről szintén nem. Alig jelent meg a Youtubeon a videóklip, két órával később le is szedték onnan, majd később életkor-korlátozással újra felkerült az oldalra. A klipet ért kritikákra Bowie saját oldalán reagált. Ebben felhívta a klipet élésen kritizáló W.A. Donohuenak, az amerikai Katolikus Liga vezetőjének a figyelmét arra, hogy megjegyzése, miszerint “egy vendégnek tálcán szemgolyókat kínálnak”, valójában vallási referencia, mely Szent Lúciára utal. A legenda szerint Szent Lúciának megkínzása során kiszakították szemeit, mely állandó attribútumává vált.

220px-saint_lucy_by_domenico_di_pace_beccafumi

Szent Lúcia hagyományos ábrázolása

A “The Next Day” körül kialakult botránynál szerintem sokkal érdekesebb három másik szám az albumról. Mindegyik Bowie pályájának korábbi állomásira utal.

A “Where are we know” egy melankolikus visszatekintés Bowie berlini időszakára 1976 és 1978 között. Felidézi benne a berlini helyszíneket, így például a legendás Dzsungelt, ahol a kor számos nagy művésze megfordult, köztük saját maga és berlini szomszédja, Iggy Popp is. A ház, melyben laktak látható a videóklipben is. Kötve hinném, hogy ebben a számban Bowie előrevetítené halálát, de mindenesetre egy szép, lírai alkotás halálról és elmúlásról.

A másik dal, melyben szintén saját karrierjére utal, a sztárokra jellemző magányosság témáját dolgozza fel.

Végül egy dal erről az albumról, mely szintén Bowie karrierjéhez kapcsolódik, azonban számomra 2016-ban, amikor először hallottam teljesen más értelmet nyert (az itteni verzió egy viszonylag hosszú remix).

A dal szerintem számos utalást tartalmaz Bowie saját életére: 22 évesen szakított szerelmével, Hermionéval, bal szemének színe azért volt olyan furcsa, mert verekedés közben megsérült fiatal korában, többször költözött a sztár különböző országokba és akcentusa is változott az évek során (nem minden számában ugyanolyan erős nyelvezetének brit színezete).

Számomra azonban ez a négy sor hatott elementáris erővel:

Your country’s new
Your friends are new
Your house and even your eyes are new
Your maid is new and your accent too
But your fear is as old as the world

Ugyanis egy fél évvel Bowie halála előtt költöztem új országba. Új barátok, új lakás, talán egy kicsit más hanglejtés. De félelmeim a régiek…

Hommage á David Bowie 3 – Az Outsidetól a The Next Dayig

Holnapután lesz egy éve, hogy meghalt David Bowie, ma lenne hetven éves. Egy éve kezdtem meg a róla szóló megemlékezést: az első részben  egy-két dalát idézetem fel, a második részben az első kommerciális sikerektől, azaz Ziggy Stardust nevével fémjelzett korszaktól az Outside című album megjelenéséig tekintettem át munkásságát (itt tűnik fel, hogy úgy írok róla, mint valami babérkoszorús költőről. Pedig éppen a lazaság, közvetlenség volt egyik legjellemzőbb vonása).

Bevallom, hogy az Outside után csupán egy albumát hallgattam meg végig, és egy-két számára lettem figyelmes. Ezeket a hiányosságokat halála után pótoltam: azóta mindegyik számát meghallgattam, melyet 1995 (Outside) és 2013 (The Next Day) között készített.

Bowie 1997-ben jelentkezik az Earthling című albummal.

Earthling_(album).jpg

A számok a kilencvenesek évek meghatározó új hangzása, a  drum and bass hatását mutatják, erős indusztriális beütéssel. Akkoriban nagyon bátor albumnak tartottam, főleg, hogy Budapesten ezután jelenik meg a klubokban is a drum and bass.

A legzseniálisabb szám az “I’m afraid of Americans”:

Bowie a számmal kapcsolatban elárulta, hogy valójában nem az Amerikaiakkal, hanem az amerikai típusú globalizációval szembeni kritikára gondolt, amikor a számot írta. Java szigetén volt, amikor a McDonalds megnyitotta a szigeten első üzletét. Félelmetesnek tartotta, hogy hogyan hódít meg mindent az USA homogenizált kultúrája. A videóklip szerintem egy kicsit mást sugall. Én legalábbis úgy éreztem, hogy Bowie a fegyvertartás kultúrája miatti állandó félelemérzetre utal a számmal.  A klipben látható hosszú hajú üldöző különben Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere, az amerikai indusztriál hangzásvilág mestere. Az “I’m afraid of Americans” remix verzióját is a NIN jegyzi. Emellett egy interjúban megjegyezte Reznor, hogy Bowie személyesen is sokat segített neki kábítószerfüggősége leküzdésében.

Bowie soron következő négy albumát halála után hallgattam meg. Ezek közül is csak egy-egy szám ragadta meg a fantáziámat, de azokat igazán nagyszerűnek találom. Mint a mélyen szomorú és fájdalmas Heaten – The rays című számot a Heaten című albumról:

Acélsziluett,

Ege üveg,

A való világnak készült,

S minden elpusztul majd.

Várni valamire,

keresni valakit,

van-e értelme,

soká merengtem-e tán?

Azt mondtad elhagysz,

s a nap alábukott,

sugara magasan,

érzem halálát.

2016.12.31

Feltett szándékom 2017-ben folytatni ezt a blogot is, miután december végén elkezdtem írni a Bécsi Naplót. A Bécsi Napló a Bécshez kapcsolódó témák blogja lesz, mivel azonban számos más téma is érdekel, ami oda tematikusan nem illik, a kulturkoron is megjelenik néha egy-egy írás. Nem gondoltam volna, hogy 2016 (bár számomra a siker és a felemelkedés éve volt) oly’ gyászos és veszteségekkel teli lesz.

2016 januárjában meghalt David Bowie. Két írásban emlékeztem meg róla (1, 2), hátra van még egy vagy esetleg két írás, hogy teljes legyen a sorozat. Az Hommage á sorozat folytatódni fog, hiszen számomra is fontos művészek hallgattak el örökre 2016-ban: Leonard Cohen, George Michael és Prince. Egyik kedvenc színészem volt Anton Yelchin:  örökre emlékezetes marad a Huff-ban nyújtott alakításáért, ahol tinédzsert játszott. Mindössze 27 évesen halt meg júniusban egy szerencsétlen balesetben.

Persze nem csak szomorú témákkal akarok foglalkozni, de ahogy mondani szoktam: élet és halál egy, az öröm és a gyász összetartozik.

Ennek jegyében minden olvasómnak kívánok boldog új évet!

Hommage á David Bowie 2 – Az örök megújuló

David Bowie a rock kaméleonjaként vonult be a könnyűzene történetbe. Művészi pályája során egymás után bújt bele különböző szerepekbe és attól sem riadt vissza, hogy ezektől az alakoktól végleg elbúcsúzzon. Az első ilyen alak Ziggy Stardust volt, egy adrogün, excentrikus rockmessiás, aki a szeretet és a béke hírnöke, kicsapongó életmódja miatt azonban még saját magát sem képes megváltani. Bowie ebben az időszakban vörösre festett hajjal, sminkben és futurisztikus ruhakölteményekben jelent meg a színpadon. Ziggy-nek saját „szuperhős” szimbóluma is volt, egy vörös-kék villám formájában.

Bowie, miután jelentősen hozzájárult a hetvenes évek glamrockjának zenei és stílusbeli alapjainak megvetéshez, el is búcsúzik az általa megteremtett emblematikus alaktól, Ziggytől. 1973 nyarán egy angliai koncerten bejelenti, hogy karrierjének vége és ezzel együtt Ziggy Stardust is már a múlté.

1975-ben Amerikában a rythem and blues világát fedezi fel magának a Young Americans című albummal és ehhez már jó-szabású öltönyt hord.

Az egyik legismertebb dal erről az albumról a Fame, melyet John Lenonnal közösen vettek fel. A dal azokról a keserű tapasztalatokról szól, melyet Bowie menedzserével, Tony Defries-szal szerzett. Defries több pénzt tartott meg Bowie bevételiből, mint amennyit juttatott neki. Bowie ekkor tapasztalata meg, hogy a hírnév nagyon is csalóka lehet, ha egy sztár nem figyel oda a pénzügyeire.

Bowie berlini időszakát már említettem az előző bejegyzésben, úgyszintén a berlini időszakot követő nyolcvanas évekbeli kommerciális sikereket. A nyolcvanas évek második felére elég kritikusan tekint vissza a művész: szerinte egyenesen alkotói válságba került (ekkor születik az Absolute Beginners az azonos című film betétdala, melyben Bowie maga is játszott). Tény, hogy az ekkor született dalai eléggé – mai kifejezéssel élve – mainstream-izűek, míg Bowie saját magára inkább avantgárd-művészként tekintett.

A nyolcvanas évek végén Bowie újból megérzi az elkövetkező évtized tendenciáit: a Tin Machine nevű formációval olyan zenét játszik, mely megelőlegzi a kilencvenes évek grunge-os hangzást (Nirvana, Pearl Jam). A kezdeményezés a kritikusokat és rajongókat egyaránt megosztotta, a vegyes sikerek ellenére azonban Bowie úgy érezte, hogy sikerült végre művészileg is megújulni.

A kilencvenes évektől Bowie rengeteget kísérletezik, 1995-ben jelenik meg a véleményem szerinte legjobban sikerült, korszakalkotó albuma, az Outside. Eredetileg trilógiának tervezte, de mindössze ez az egy album készült el belőle. Akik szerették a nyolcvanas évek sláger-gyáros Bowie-ját, azok ezzel az albummal nem sokat tudtak kezdeni. Akik éppen az avantgárd művészt látták és tisztelték benne, azok az „igazi” Bowie visszatérését ünnepelték. Az album tartalmaz olyan dalokat is, amik viszonylag népszerűek lettek, bár egyik sem túl könnyen emészthető, például ezek:

Az egész album a Fin de Siècle jegyében született, egy sötét utópia, melynek központi alakja Bowie alteregója, Nathan Adler. Adler egy elképzelt jövőben (az album megjelenéshez képest öt évvel később, 1999 végén) nyomoz ún. művész-bűncselekmények után. Kitalált alakok egész univerzuma tárul fel, az albumhoz még egy többoldalas napló is tartozik, mely 1977 (ekkor jár Bowie Berlinben) és 1999 közötti naplórészleteket tartalmaz. A dalok megíráshoz Bowie ahhoz a technikához nyúlt vissza, amit Willam Burroughs-tól a beatirodalom mesterétől leesett el. Borroughs ún. cut-up technikájának azt volt a lényege, hogy szövegeket szétvágott majd újrarendezte őket. Bowie ezt a technikát alkalmazta a hetvenes években is, ezúttal azonban számítógép segítségével „generált” szövegeket az albumhoz. Az Outside-ot végül sosem folytatta, egyedülálló kísérlet maradt életművében.

Az Outside egyik nagyszerű dala még az I’m Deranged.

A dal egyben David Lync Lost Highway cimű filmjének betétdala is. Ugyanolyan jól illik Lync felkavaró, nehezen értelmezhető filmjéhez, mint ahogy az Outside sejtelmes, felkavaró világához.