Skip to content

מיכל חלבין – Michal Cheblin

Miután tavaly év végén megígértem, hogy a kulturkorra is gyakrabban írok, hát íme: a fotótörténeti sorozatommal folytatom. Míg korábban a fotózás “klasszikus” alkotóival foglalkoztam, ezúttal egy kortárs művészt mutatok be. Ízelítőül négy fotó:

Michal Chelbin Izraelben, Haifában született 1974-ben, már a középiskolában megkezdte fotós tanulmányait. A kötelező katonai szolgálat során is a sajtórészlegen dolgozott fotósként, majd  egy rövid ideig sajtófotós volt egy újságnál. “Minden egyes percét utáltam” – mondta egy 2008-as interjúban – “képtelen voltam gyászoló, síró embereket fényképezni a kórházban vagy a tárgyaló teremben”. Saját bevallása szerint állandóan elkésett, így kirúgták az újságtól.

Később Haifában, a WIZO (Women’s International Zionist Organization – cionista női szervezet) főiskoláján szerzett diplomát fotós szakirányon. A négy éves képzés után kezdett el saját projektjein dolgozni. 2000 óta több önálló kiállítása volt és közös tárlatokon is bemutatta műveit.

Chelbin tekercsre fényképez, képei beállított jelenetek.

A Lazarov című fekete-fehér sorozatban (2002) a cirkusz világát mutatja be.

A 2006-2007-ben készült The Black Eye című sorozat Oroszországban és Ukrajnában készült, szikár testű gyermek- és serdülőkorú birkózók láthatók a színes képeken.

Megrázó a Sailboot and swan című sorozata, mely az ukrán és orosz börtönök világába kalauzolja a nézőt. A Hasselblad 503-as analóg kamerával készült képeket hét különböző fegyintézetben készítette Chelbin. Arról, hogy pontosan hogyan sikerült engedélyt szerezni a börtönökben a fotózásra, nem akart nyilatkozni a fotós.

Cheblin képeinek kulcsa számomra, az ember külseje és az általa végzett tevékenység vagy  a személy állapota közötti kölcsönhatás. Különösen nagy a kontraszt azáltal, hogy az egykori Szovjetunió területéről válogatta alanyait.

E bejegyzéshez ajánlóm még régebbi írásom August Sandersről és a portréfotográfiáról.

 

Hommage á David Bowie – A fekete csillag (befejezés)

Miután megjelent a Blackstar a Youtubeon tavaly januárban, egymás után születtek a cikkek az interneten – köztük számos blogbejegyzés a rajongóktól – a klipről és annak értelmezéséről. Bowie szerintem tudatosan nyitva hagyta az értelmezési lehetőségeket, nem hiszem, hogy létezik egyedül érvényes és autentikus megfejtése a számnak. Az én írásom sem teljesen átfogó, biztos vannak olyan elemek, amik nekem sem tűntek fel vagy nem olvastam róluk.

Sokan tették fel a kérdést, hogy vajon ki lehet az űrhajós a kisfilm első képkockáin? Bowie zenei karrierje éppen egy űrhajóssal kezdődött, Major Tom alakjáról énekelt a Space Oddityben és az Ashes to ashesben. De eszünkbe juthat egy másik Bowie szám ill. film is: The man who fall on earth.

BADT6D THE MAN WHO FELL TO EARTH 1976 British Lion film with David Bowie

David Bowie, The man who fell on earth

Akármelyik értelmezést fogadjuk is el, a folytatás meglehetősen bizarr: egy nő jelenik meg, akinek ruhája alól farok tűnik elő. A nő felnyitja az űrruha sisakját és kivesz egy ékkövekkel kirakott koponyát.

blackstar_skull

A koponyát egy ereklyetartóhoz hasonló üvegfalú dobozban egy kihalt, leginkább a Közel-Keletet ill. Észak-Afrikát idéző városon keresztül viszi magával, a város központjában egy háromtornyú építmény látható.

Ezzel párhuzamoson a bekötött szemű Bowiet látjuk, valamit két férfi és egy nő rángatózva táncol egy padláson. Mindeközben nők egy csoportja a bolygón rituális táncba kezd, és egy fej nélküli csontváz egy fekete bolygó irányába repül. Bowie a következő képkockákon már lát, kezében egy csillaggal díszített könyv. A két férfi és a nő átszellemülten követi az irányt, melybe Bowie tekint.

Itt azért álljunk meg egy kicsit, mert máris utalások szövevényében találjuk magunkat.

Többféle értelmezésre ad lehetőséget, hogy az első képkockákon látható bolygó hol van. Lehet akár egy földön kívüli bolygó, ahová eljutott egy ember és a “farkas” nő és társai koponyáját kultikus tárgyként kezelik.  Lehet a föld a múltban: számos elmélet létezik arra (pl. Zecharia Sitchintől), hogy az emberi civilizáció földönkívüli eredetű, az ókori nagy keleti kultúrák (sumérok, egyiptomiak) tudásukat égi lényektől kapták. Utóbbi értelmezést alapul véve azt a jelenetet látjuk, ahogy a földi nők viszonyulnak az égből érkezett jövevényhez (mellesleg a Bibliában is van erre utalás, tessék elolvasni a Teremtés könyvében 6:2). A másik értelmezés szerint éppen, hogy egy földi ember jutott el egy idegen bolygóra, és így válik rítus tárgyává.

A koponya mint kultikus tárgy a legkorábbi vallási rítusok megjelenéshez kapcsolható. Sajnos nem kapott nagy nyilvánosságot, de a mai Törökországban található Göbekli Tepe nevű helyiség közelében 12 000 éves kőtemplomra találtak. A világ első kőtemplomában, az emberiség legősibb vallási rítusaiban fontos szerep jutott a koponyáknak. Számos példát találunk az ékövekkel díszített koponyákra is.

A szkafanderen látható szmájli utalás fia, Duncan Jones remek filmjére, a Holdra, melyben a Gerty nevű robot képernyőjén látható ez a szimbólum.

klipp_szmajli

A The Guaradin újságírója, Andrew Pulver emlékeztetett arra, hogy az a jelent, amikor Bowie kezében egy fekete csillaggal díszített könyvvel, átszellemülten a távolba a néz, utalás a szovjet és maoista propagandára.

blackstar_still

1077

Térjünk még vissza kicsit a három rángatózva táncoló alakhoz. A klip rendezője, a svéd Johan Renck elmondta, hogy Bowie a háttérben rángatódzó alakok ötletét a Popey című rajzfilmből vette. A harmincas években készült híres rajzfilmben a hátsó alakok – mivel az alkotók nem akartak a téma kidolgozásával foglalkozni – mindig ugyanazt a mozdulatsort hajtották végre. Ez a rángatódzó tánc a videóklipben egyben utalás minden szertartás lényegére és sorsára: a végtelenségig ismételt mozdulatsorok, cselekvések, melyek végül kiüresednek.

Egy hosszú, keresztény fundamentalista videó foglakozik a szám és a klip sátánista értelmezésével (nem volt türelmem végignézni, de ha valaki képes erre és talál benne valami használhatót, bátran kommenteljen). Persze nem kérdés, hogy a Blackstar pogány ihletésű, a kultusz és rituálé témáját járja körbe. A klip második felében van utalás a kereszténységre: három keresztre kötött alak, akinek szemét két gomb helyettesíti egy szalagon – ahogy Bowiet is láttuk a klip elején -vár sorsa beteljesedésre. Míg a nők egy fekete papnő kíséretében folytatják a szertartást, a három megfeszített alak felé egy szörny közeledik. A szertartás csúcspontján az első képkockákon látható nő hátára kerül a koponya, a szörny eléri a három kereszten lógót és feltehetően lecsap rájuk, a szintén a klip elején látható három torony mögött kihunyni látszik a fény. Beteljesedett. Persze nem tudjuk, pontosan mi.

Végezetül két szabad képzettársítással zárnám a bejegyzést és egyben a Bowieról való megemlékezést is.

A Blackstarról nekem egy régi Depeche Mode klip jutott eszembe, bár annak képi világát egyértelműen Hieronymus Bosch ihlette. Ugyanakkor itt is látható a háttérben egy hegy, mögötte pulzáló fénnyel:

A másik a Villa of Ormen. Bowie halála után életemben először jutottam el Romániába, Erdélybe. Éjszaka utaztunk, félálomban csak nagyjából tudtam kivenni, hol járunk és a vad előzések a Kárpátok hágóin félelmetesek voltak. Az itt-ott kirajzolódó ortodox templomok, a számomra nagyon idegen nyelv különleges hangulatot eredményeztek nálam. Kolozsváron egyik este elmentünk egy egykori villában található helyre. Az egyik terem egészen furcsa kialakítású volt, a falak fluoreszkáltak, a plafonól mintha medúzák lógtak volna le,  az asztalokon gyertyák égtek. Egy pillanatra az ötlött az eszembe, hogy megtaláltam. Ez itt Ormen villája.

mde

Hommage á David Bowie 5 – A fekete csillag

A korábbi bejegyzésekben kicsit összekevertem a dátumokat, hiszen ma van Bowie halálnak egy éves évfordulója (persze a hibák szépen ki vannak javítva a korábbi írásokban). Azonban ez pont passzol a bejegyzéssorozathoz: a maiban és a holnapiban ugyanis Bowie zseniális utolsó albumáról, ill. legfőképp annak címadó daláról lesz szó. A teljes műélvezethez természetesen meg kell nézni a videóklipet:

2016  januárjában lenyűgözött Bowie új albuma, és legfőképpen a címadó dal, a Blackstar (melynek hivatalos írásmódja ez: ★). Január harmadikán posztoltam a videót a Facebookon, “still a genius…” megjegyzéssel. Hihetetlenül gazdag a kultúr- és zenetörténeti utalások szövevénye, amely körbeveszi a számot és a hozzá készült tíz perces filmet.

Ugyanezzel a címmel Elvis Presley is írt egy dalt:

Bowie és Presley ugyanazon a napon születtek, január 8-án. A Presley által jegyzett dal szerint “ha egy férfi meglátja fekete csillagát, tudja, hogy eljött az ideje”. Bowie a Blackstar készítése idején már tisztában volt azzal, hogy májrákban szenved.

A szöveg, a zene és a videóklip világa sejtelmes, megzavaró és nehezen értelmezhető. Teszek egy-két kísérletet. Amikor először meghallgattam a számot, azt próbáltam kideríteni, hogy pontosan mi is vagy hol van Ormen villája azaz a Villa of Ormen.

Ormen néven létezik egy Ormen Lange nevű norvég gázmező. A gázmezőt a vikingek jellegzetes hosszú hajójáról nevezték el. Ónorvégül az Ormen Lange annyit tesz, mint hosszú kígyó, mely a hajóhoz kapcsolódó, a nordikus néplélek hihetetlen kegyetlenségét tükröző történetre utal (gyenge idegzetűek a következő bekezdést ugorják át).

Erős Raud a késő tizedik században élt viking földesúr volt. Norvégia királya Olaf Tryggvason át akarta téríteni a keresztény hitre, amit Raud elutasított és gyalázni kezdte a kereszténységet. Erre a király kegyetlen módon meggyilkoltatta: megpróbált lenyomni a torkán egy kígyót, majd miután az nem sikerült, ivókürtöt tetetett a szájába és azon keresztül egy tüzes vassal kényszerített le a kígyót Raud torkán. A kígyó átette magát a testén, melybe Raud belehalt. Szép történet, nem?

Szóval Erős Raud igazából pogány mártír. Ahogy a fekete csillag is, szemben a betlehemi, Krisztus eljövetelét hirdető üstökössel, egy fordított jelkép.

Van egy másik izgalmas internetes referencia. Létezik ugyanis egy Villa of Ormen nevű tumblr-oldal. Itt láthatók azok a képek, melyek 2015 novemberében és decemberében kerültek fel az oldalra.

Az oldal tulajdonosa utal arra egy rövid írásban, hogy nem David Bowie áll az oldal mögött és minden egyezőség véletlen.

tumblrA dolog persze meglehetősen furcsa: mindössze az album megjelenése után öt nappal kezdett el posztolni a tumblr-blog tulajdonosa.

A dalszöveg szerint “Ormen villájában / Ormen villájában / áll egy magányos gyertya / mindennek a közepén / mindennek a közepén/ szemeid”.

A gyertya több vallásban is megtalálható szimbólum, mely egyaránt kapcsolódik az élethez és a halálhoz. Az égő gyertyaláng az életet, fényt, erőt szimbolizálja, halottak napján az eltávozott lelkeket. Ez az égő gyertya megjelenik a videóklipben is, beágyazva egy egyszerre okkult és sci-fi hangulatú környezetbe.

Itt újból számos izgalmas kérdés vetődik fel: ki rejtőzik az űrruha mögött, miért van toldozva-foldozva az űrruha? Ki a szkafanderből a koponyát kiemelő hölgy és miért van hátul farka? Milyen rituálét végeznek az elhagyatott városban? Ki a három furcsán rángatózó alak és miért van bekötve Bowie szeme?  És ki a három keresztre feszített?

Hommage á David Bowie 4 – The Next Day

Holnap lesz David Bowie halálának egy éves évfordulója. A The Next Day (2013) az utolsó előtti album, melyet Bowie elkészített halála előtt, az albumon hallható több szám saját életére és művészi pályájára utal. Már az albumon látható kép is ezt sugallja, ugyanis az 1977-es Heroes című album képét felhasználva készült el a The Next Day borítója.

david_bowie_-_heroes

Bowie: Heros (1977)

david_bowie_-_the_next_day

Bowie: The Next Day (2013)

A címadó dalhoz készült videóklip elég expliciten antiklerikális, bár szerintem képi világa izgalmasabb, mint a legtöbb, az ezredforduló után készült unalmas és sablonos videóklip:

Persze ezt a vallásleleplező vonalat én sem tartom annyira eredetinek, de a klip megjelenése után kibontakozó tiltakozást a keresztény egyházak részéről szintén nem. Alig jelent meg a Youtubeon a videóklip, két órával később le is szedték onnan, majd később életkor-korlátozással újra felkerült az oldalra. A klipet ért kritikákra Bowie saját oldalán reagált. Ebben felhívta a klipet élésen kritizáló W.A. Donohuenak, az amerikai Katolikus Liga vezetőjének a figyelmét arra, hogy megjegyzése, miszerint “egy vendégnek tálcán szemgolyókat kínálnak”, valójában vallási referencia, mely Szent Lúciára utal. A legenda szerint Szent Lúciának megkínzása során kiszakították szemeit, mely állandó attribútumává vált.

220px-saint_lucy_by_domenico_di_pace_beccafumi

Szent Lúcia hagyományos ábrázolása

A “The Next Day” körül kialakult botránynál szerintem sokkal érdekesebb három másik szám az albumról. Mindegyik Bowie pályájának korábbi állomásira utal.

A “Where are we know” egy melankolikus visszatekintés Bowie berlini időszakára 1976 és 1978 között. Felidézi benne a berlini helyszíneket, így például a legendás Dzsungelt, ahol a kor számos nagy művésze megfordult, köztük saját maga és berlini szomszédja, Iggy Popp is. A ház, melyben laktak látható a videóklipben is. Kötve hinném, hogy ebben a számban Bowie előrevetítené halálát, de mindenesetre egy szép, lírai alkotás halálról és elmúlásról.

A másik dal, melyben szintén saját karrierjére utal, a sztárokra jellemző magányosság témáját dolgozza fel.

Végül egy dal erről az albumról, mely szintén Bowie karrierjéhez kapcsolódik, azonban számomra 2016-ban, amikor először hallottam teljesen más értelmet nyert (az itteni verzió egy viszonylag hosszú remix).

A dal szerintem számos utalást tartalmaz Bowie saját életére: 22 évesen szakított szerelmével, Hermionéval, bal szemének színe azért volt olyan furcsa, mert verekedés közben megsérült fiatal korában, többször költözött a sztár különböző országokba és akcentusa is változott az évek során (nem minden számában ugyanolyan erős nyelvezetének brit színezete).

Számomra azonban ez a négy sor hatott elementáris erővel:

Your country’s new
Your friends are new
Your house and even your eyes are new
Your maid is new and your accent too
But your fear is as old as the world

Ugyanis egy fél évvel Bowie halála előtt költöztem új országba. Új barátok, új lakás, talán egy kicsit más hanglejtés. De félelmeim a régiek…

Hommage á David Bowie 3 – Az Outsidetól a The Next Dayig

Holnapután lesz egy éve, hogy meghalt David Bowie, ma lenne hetven éves. Egy éve kezdtem meg a róla szóló megemlékezést: az első részben  egy-két dalát idézetem fel, a második részben az első kommerciális sikerektől, azaz Ziggy Stardust nevével fémjelzett korszaktól az Outside című album megjelenéséig tekintettem át munkásságát (itt tűnik fel, hogy úgy írok róla, mint valami babérkoszorús költőről. Pedig éppen a lazaság, közvetlenség volt egyik legjellemzőbb vonása).

Bevallom, hogy az Outside után csupán egy albumát hallgattam meg végig, és egy-két számára lettem figyelmes. Ezeket a hiányosságokat halála után pótoltam: azóta mindegyik számát meghallgattam, melyet 1995 (Outside) és 2013 (The Next Day) között készített.

Bowie 1997-ben jelentkezik az Earthling című albummal.

Earthling_(album).jpg

A számok a kilencvenesek évek meghatározó új hangzása, a  drum and bass hatását mutatják, erős indusztriális beütéssel. Akkoriban nagyon bátor albumnak tartottam, főleg, hogy Budapesten ezután jelenik meg a klubokban is a drum and bass.

A legzseniálisabb szám az “I’m afraid of Americans”:

Bowie a számmal kapcsolatban elárulta, hogy valójában nem az Amerikaiakkal, hanem az amerikai típusú globalizációval szembeni kritikára gondolt, amikor a számot írta. Java szigetén volt, amikor a McDonalds megnyitotta a szigeten első üzletét. Félelmetesnek tartotta, hogy hogyan hódít meg mindent az USA homogenizált kultúrája. A videóklip szerintem egy kicsit mást sugall. Én legalábbis úgy éreztem, hogy Bowie a fegyvertartás kultúrája miatti állandó félelemérzetre utal a számmal.  A klipben látható hosszú hajú üldöző különben Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere, az amerikai indusztriál hangzásvilág mestere. Az “I’m afraid of Americans” remix verzióját is a NIN jegyzi. Emellett egy interjúban megjegyezte Reznor, hogy Bowie személyesen is sokat segített neki kábítószerfüggősége leküzdésében.

Bowie soron következő négy albumát halála után hallgattam meg. Ezek közül is csak egy-egy szám ragadta meg a fantáziámat, de azokat igazán nagyszerűnek találom. Mint a mélyen szomorú és fájdalmas Heaten – The rays című számot a Heaten című albumról:

Acélsziluett,

Ege üveg,

A való világnak készült,

S minden elpusztul majd.

Várni valamire,

keresni valakit,

van-e értelme,

soká merengtem-e tán?

Azt mondtad elhagysz,

s a nap alábukott,

sugara magasan,

érzem halálát.

2016.12.31

Feltett szándékom 2017-ben folytatni ezt a blogot is, miután december végén elkezdtem írni a Bécsi Naplót. A Bécsi Napló a Bécshez kapcsolódó témák blogja lesz, mivel azonban számos más téma is érdekel, ami oda tematikusan nem illik, a kulturkoron is megjelenik néha egy-egy írás. Nem gondoltam volna, hogy 2016 (bár számomra a siker és a felemelkedés éve volt) oly’ gyászos és veszteségekkel teli lesz.

2016 januárjában meghalt David Bowie. Két írásban emlékeztem meg róla (1, 2), hátra van még egy vagy esetleg két írás, hogy teljes legyen a sorozat. Az Hommage á sorozat folytatódni fog, hiszen számomra is fontos művészek hallgattak el örökre 2016-ban: Leonard Cohen, George Michael és Prince. Egyik kedvenc színészem volt Anton Yelchin:  örökre emlékezetes marad a Huff-ban nyújtott alakításáért, ahol tinédzsert játszott. Mindössze 27 évesen halt meg júniusban egy szerencsétlen balesetben.

Persze nem csak szomorú témákkal akarok foglalkozni, de ahogy mondani szoktam: élet és halál egy, az öröm és a gyász összetartozik.

Ennek jegyében minden olvasómnak kívánok boldog új évet!

Hommage á David Bowie 2 – Az örök megújuló

David Bowie a rock kaméleonjaként vonult be a könnyűzene történetbe. Művészi pályája során egymás után bújt bele különböző szerepekbe és attól sem riadt vissza, hogy ezektől az alakoktól végleg elbúcsúzzon. Az első ilyen alak Ziggy Stardust volt, egy adrogün, excentrikus rockmessiás, aki a szeretet és a béke hírnöke, kicsapongó életmódja miatt azonban még saját magát sem képes megváltani. Bowie ebben az időszakban vörösre festett hajjal, sminkben és futurisztikus ruhakölteményekben jelent meg a színpadon. Ziggy-nek saját „szuperhős” szimbóluma is volt, egy vörös-kék villám formájában.

Bowie, miután jelentősen hozzájárult a hetvenes évek glamrockjának zenei és stílusbeli alapjainak megvetéshez, el is búcsúzik az általa megteremtett emblematikus alaktól, Ziggytől. 1973 nyarán egy angliai koncerten bejelenti, hogy karrierjének vége és ezzel együtt Ziggy Stardust is már a múlté.

1975-ben Amerikában a rythem and blues világát fedezi fel magának a Young Americans című albummal és ehhez már jó-szabású öltönyt hord.

Az egyik legismertebb dal erről az albumról a Fame, melyet John Lenonnal közösen vettek fel. A dal azokról a keserű tapasztalatokról szól, melyet Bowie menedzserével, Tony Defries-szal szerzett. Defries több pénzt tartott meg Bowie bevételiből, mint amennyit juttatott neki. Bowie ekkor tapasztalata meg, hogy a hírnév nagyon is csalóka lehet, ha egy sztár nem figyel oda a pénzügyeire.

Bowie berlini időszakát már említettem az előző bejegyzésben, úgyszintén a berlini időszakot követő nyolcvanas évekbeli kommerciális sikereket. A nyolcvanas évek második felére elég kritikusan tekint vissza a művész: szerinte egyenesen alkotói válságba került (ekkor születik az Absolute Beginners az azonos című film betétdala, melyben Bowie maga is játszott). Tény, hogy az ekkor született dalai eléggé – mai kifejezéssel élve – mainstream-izűek, míg Bowie saját magára inkább avantgárd-művészként tekintett.

A nyolcvanas évek végén Bowie újból megérzi az elkövetkező évtized tendenciáit: a Tin Machine nevű formációval olyan zenét játszik, mely megelőlegzi a kilencvenes évek grunge-os hangzást (Nirvana, Pearl Jam). A kezdeményezés a kritikusokat és rajongókat egyaránt megosztotta, a vegyes sikerek ellenére azonban Bowie úgy érezte, hogy sikerült végre művészileg is megújulni.

A kilencvenes évektől Bowie rengeteget kísérletezik, 1995-ben jelenik meg a véleményem szerinte legjobban sikerült, korszakalkotó albuma, az Outside. Eredetileg trilógiának tervezte, de mindössze ez az egy album készült el belőle. Akik szerették a nyolcvanas évek sláger-gyáros Bowie-ját, azok ezzel az albummal nem sokat tudtak kezdeni. Akik éppen az avantgárd művészt látták és tisztelték benne, azok az „igazi” Bowie visszatérését ünnepelték. Az album tartalmaz olyan dalokat is, amik viszonylag népszerűek lettek, bár egyik sem túl könnyen emészthető, például ezek:

Az egész album a Fin de Siècle jegyében született, egy sötét utópia, melynek központi alakja Bowie alteregója, Nathan Adler. Adler egy elképzelt jövőben (az album megjelenéshez képest öt évvel később, 1999 végén) nyomoz ún. művész-bűncselekmények után. Kitalált alakok egész univerzuma tárul fel, az albumhoz még egy többoldalas napló is tartozik, mely 1977 (ekkor jár Bowie Berlinben) és 1999 közötti naplórészleteket tartalmaz. A dalok megíráshoz Bowie ahhoz a technikához nyúlt vissza, amit Willam Burroughs-tól a beatirodalom mesterétől leesett el. Borroughs ún. cut-up technikájának azt volt a lényege, hogy szövegeket szétvágott majd újrarendezte őket. Bowie ezt a technikát alkalmazta a hetvenes években is, ezúttal azonban számítógép segítségével „generált” szövegeket az albumhoz. Az Outside-ot végül sosem folytatta, egyedülálló kísérlet maradt életművében.

Az Outside egyik nagyszerű dala még az I’m Deranged.

A dal egyben David Lync Lost Highway cimű filmjének betétdala is. Ugyanolyan jól illik Lync felkavaró, nehezen értelmezhető filmjéhez, mint ahogy az Outside sejtelmes, felkavaró világához.