Skip to content

August Sander: A XX. század emberei

2013. május 9. csütörtök

Legutóbb August Sander életrajzának közepén fejeztem be. Sander az 1910-es években készíti első „szociográf” jellegű képeit, jelezve a paraszti kultúra változását. Nemcsak Németország életében jelent gyökeres változást az első világháború utáni időszak, hanem Sander életében is: korábbi munkáját, a megélhetési portréfotó készítést a háború utáni gazdasági visszaesés miatt nem folytathatja tovább. Ez az időszak August Sander számára az útkeresés, az újradefiniálás időszaka. Ekkor lesz tagja a később „rajnai progreszíveknek” keresztelt művészcsoportnak, ahol magáévá teszi azt az elképzelést, hogy a fotózásnak és a festészetnek külön úton kell járnia. Ennek eredménye, hogy innentől fogva Sander az éles, letisztult képek készítését preferálja (lásd még straight photography vs. Neue Sachlichkeit).

Ezzel párhuzamosan Sander elkezd érdeklődni a Weimari Köztársaság társadalmának felépítése, annak változásai iránt. Míg az első világháború előtt csak nagyon finoman ágyazta be a személyeket társadalmi mikrokozmoszukba, addig a huszas években önálló koncepció mentén teszi ezt. Első alkalommal 1924-ben készít olyan képeket, melyek nyilvánvaló nem a családi fotóalbumba való portrék, hanem az egyes embereket szakmájuk és környezetük segítségével karakterizáló képek. Ebből az időből maradt ránk egy gépírásos oldal, melyen Sander felvázolta, hogy képzelné el a teljes német társadalmat bemutató hatalmas művet (dőlt betűvel a későbbi kézírásos betoldások, a németben használatos határozott névelőket nem mindenhol írtam ki):

1) Parasztok törzsmappa (Fiatal parasztok, Parasztgyerek és anya, Parasztok (életük és hatásuk), A paraszt és a gép, Úri parasztok, Kisvárosiak, Sport, A XX. század második felének parasztjai)

2) Kézművesek (Kézművesmester, Iparos, Munkás (életük és hatása), Munkástípusok (fizikai és szellemi), Munkástípusok, Technikus és feltaláló)

3) A nő (Nő és férfi, Férfi és gyerek, Család, Az elegáns nő, A nő a szellemi és gyakorlati foglalkozások közben, A nő mint háztartási alkalmazott, A nemzetiszocialista nő)

4) A rendek (Egyetemi hallgató, Tanár, Tisztviselő, Orvos és patikus, Bíró és ügyvéd, Katona és a nemzetiszocialista, Arisztokrata, Lelkész, Tanár és pedagógus, Kereskedő, Politikus, Család).

5) Művészek (Író, Színész, Építész és építőművész, Szobrász, Festő, Zeneszerző, A reprodukáló zenész, Műértő)

6) A nagyváros (Utazó népség, Az utca, A jó és rossz építészetről, Az ünnepségekről, A nagyváros ifjúsága, Közlekedés, Szolgálók, A nagyváros típusai és alakjai, Vissza a Birodalomba, Rádió, A nemzetiszocialisták politikai fogvatartottai)  

7) Az utolsó emberek (Idióták, Betegek, Őrültek és az anyag)

Most már elárulhatom, hogy ez a mű ebben a formában soha nem készült el, annak ellenére, hogy Sander hatalmas lelkesedéssel látott neki a képek elkészítéshez, a megfelelő személyek kiválasztásához. Sander munkamódszer a portrék elkészítéshez nem volt éppen „fogyasztóbarát”, ugyanis mielőtt kattant volna a kamera kioldója, sokszor akár órákat töltött az előkészítéssel. Ennek során arra törekedett, hogy reprezentatív kép készüljön a modellről, melyben kifejeződik az ábrázolt személy származása, társadalmi állás. Persze ne feledjük, hogy a fotózás történetének kezdetén a fotók zöme beállított kép, a kamerák méretük miatt nem tették lehetővé a szerkezet mozgatását, maga az eljárás is túl drága volt ahhoz, hogy a fotósok kattintgassanak. Ugyanakkora kisebb kamerák megjelenésével a huszas években éppen egy ellenkező tendencia bontakozik ki, aminek lényege a pillanat megörökítése (ennek volt ünnepelt mestere Robert Capa, aki azonban pocsék portréfotókat készített). Ebből a szempontból tehát Sander portréfotói nem teljesen előzmény nélküliek.

Társadalomszemlélete azonban külön magyarázatra szorul, ugyanis elsősorban a huszas évek szellemi klímájából érthető meg, miért tagolta fel a fenti módon a társadalmat. Sander a földből élő és ahhoz kötőd emberből indult ki, majd eljutott a civilizáció legmagasabb képviselőihez, hogy a végén hirtelen a szellemi fogyatékosoknál kössön ki. Sandert nem érdeklik az olyan fogalmak, mint gazdag és szegény, számára a társadalmi csoportok ciklikusan emelkednek fel és süllyednek alá. A parasztság még erősen kötődik a földhöz és munkájához, míg a nagyvárosi ember már elidegenedett és elszakadt mindentől. Ez kérem maga a dekadencia, a Nyugat bukása (lásd még Oswald Spengler: A Nyugat alkonya).

Sander akkor fogott hozzá a társadalom szerkezetének dokumentáláshoz, amikor az lassacskán kezdett megváltozni. Mivel a nemzetiszocializmus idején a fotóst mellőzték, abba kellett hagynia a munkát, majd az összeomlás után teljességgel felbomlott az a társadalmi szerkezet, melyet be szeretett volna mutatni. És mivel a fotótörténet lényege a fotók elmélyült tanulmányozása, íme egy válogatás Sander legjobb műveiből. Külön felhívnám a figyelmet a foglalkozásokat bemutató képekre (klikk az alábbi képre, és lapozgatható az album):

előkép

(és még mindig nincs vége…)

Advertisements

From → Fotótörténet

Hozzászólás

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: