Ozora 4. – A Nagyszínpadtól az Ambyssig
(Korábbi cikkemet rögtön helyesbítenem kell: ráleltem az Ozora fesztivál egy tavalyi, magyar leírásra, így nem igaz, hogy a fesztivál épületeinek ne lenne magyar neve ill. leírása. Ennek megfelelőlen módosítottam az előző bejegyzésem).
Az ozorai Nagyszínpad teljesen megfelel Otto Wagner híres elvárásnak az építész irányába, szerinte ugyanis haszontalan dolgok nem lehetnek szépek. A Nagyszínpad elsősorban funkcionális épület, helyet biztosít a DJ-knek zenélésre, megvédi a technikát a természet viszontagságaitól és a színpad előtt táncolókat a tűző naptól.
Nem tudtam pontosan kideríteni, mikor épült a Nagyszínpad és az árnyékot nyújtó melléképületek. A Google Earth tanúsága szerint 2014-ben már állt a fából készült színpad, a mögött álló nádtetős épület és a nyolc, szintén nádtetős, gúla alakú „sátor”. A Nagyszínpad már a Solipse fesztiválon is az események központja volt és ez ma sincs másképp. Itt található ugyanis az Ozora fesztivál igazi központja, ez azonban nem is maga a színpad, hanem az előtte lévő árnyékolókkal ellátott faoszlopok, melynek központjában a fesztivál idején egy világfa áll. Mircea Eliade írja a „A szent és a profán” című művében Kanada indigén törzséről, a kvakiutlokról:
„A kvakiutlok azt hiszik, hogy egy rézkaró szeli át a három kozmikus szintet (alvilág, föld és ég). Ahol behatol az égbe, ott található a felső világ kapuja. E világoszlopnak az égen látható képe a Tejút. Az istenek művét, az univerzumot az emberek saját mértékük szerint ismétlik és utánozzák. Így például az axis mundi, amely az égén Tejútként látható, a kultikus épületekben mint szent karó, egy tíz-tizenkét méter hosszú cédrustörzs bukkan elő, amelynek több, mint a fele kiáll a kultikus épület tetejéből. Ez az oszlop főszerepet játszik a ceremóniák során, mert ez kölcsönöz a háznak kozmikus struktúrát. A rituális dalokban a házat a „mi világunknak” nevezik, és a beavatandó jelöltek, akik benne laknak, tudtul adják: „A világ központjában vagyok… a világ oszlopánál vagyok…” stb. „
Mircea Eliade: A szent és a profán, Helikon Kiadó, 2019, 28. oldal
Bár én személyesen nem vagyok vallásos, sőt, szkeptikus vagyok a természetfeletti dolgokkal kapcsolatban, szimbolikusan hasonlóan éltem át és meg az ozorai beavatást, mint a természeti népek. Ozorára igazán akkor érkezik meg az ember, ha elmegy – elzarándokol – a világfához, táncolva egyesül a közösséggel és szimbolikusan az öt körülvevő világgal, az univerzummal is. Ez az utolsó és legfontosabb lépcsőfoka az Ozorára való megérkezésnek: először belépünk a „Welcome to Paradise” feliratú kapun, megkeressük a sátorhelyet és felépítjük a sátrat, majd a nyitóceremónia keretében, amikor lebukik a nap keleten, kigyúl a világfa és a színpad tengelyében álló elkerített tűzhely és birtokba vehetjük, körbetáncolhatjuk a világfát.
Az ozorai világfa különböző napszakokban különbözőképpen hat. Nappal jól kivehető a fa alakja és a sátor fölé emelkedő fanyalábok. Éjszaka a megvilágításnak köszönhetően misztikus élményt nyújt a világfa, a fénynyalábok ilyenkor messze a nappal látható fa kiálló ágai fölé emelkednek.
A fesztivál honlapján külön utalnak arra, hogy 2018-ban a Nagyszínpad előtti térre kidolgozott koncepcióban fontos szerepet kapott a legkülönbözőbb kultúrákban megtalálható Élet fa, mely összeköti a szférákat és egyben kijelöli az emberek élőhelyét.
A Nagyszínpad – pontosabban ezúttal is inkább az előtte lévő fából készült szerkezet – további sajátossága, hogy évről évre megújul, ugyanis minden évben más dekorációval fedik le a táncteret. Ez a tánctér az árnyékolás ellenére nincsen elválasztva a természettől: száraz időben porfelhő képződik itt, hogy aztán egy kiadós eső után teljesen sártengerré alakuljon.
A Nagyszínpadtól északnyugtra fekvő terület épületei és létesítményei, melyet északon az Ambyss zár le az elmúlt években készültek el. Rögtön a Nagyszínpadtól balra található két nádtetős épület, mely bárként szolgál, ehhez kapcsolódik egy kilátóval is ellátott érdekes formájú közösségi épület, a Pillangó ház. A Pillangó ház fölött található az évről évre újra a kukoricamezőbe vágott labirintus, a kettő között a Prizma nevű kilátó. Ettől nyugatra, egy völgybe helyezkedik el az elmúlt években létesített mesterséges tó, aminek csak az északra eső, bójákkal leválasztott részét lehet úszásra és fürdésre használni. A tavat csak szigorú biztonsági előírások betartása mellett lehet igénybe venni, legfeljebb 100 embert engednek egyszerre a tó partjára.
2018-ban készült el az Ambyss, mely hasonlóan a The Dome-hoz chill-out sátorként működik és egy didzseridu ceremóniával avatták fel. Az Ambyssban DJ-k is fellépnek, emellett rendszeresen élő festés keretében meg lehet nézni, hogyan készül el egy festmény (én ezt különösen éjszaka találtam izgalmas programnak).
Innen nem messze található a Healion, mely egy kettős csúcsú sátorból és a sátor körül számos kisebb, izgalmas formatervezésű kabinból áll. Itt a legkülönbözőbb gyógyító terápiákat lehet kipróbálni az ájurvédikus gyógyászattól az akupunktúrán át a tibeti hangtálas gyógyításig.
kulturkor 